Bolyongások: Megyejárás - Újgyalla és Perbete környékén

A Komáromi járás legnagyobb összefüggő erdőterülete, a Bátorkeszi-hegy dombsorának legmagasabb részét elfoglaló Madari-erdő. Átmérője mintegy öt kilométer, 3 község (Perbete, Madar, Bátorkeszi) határába esik, utóbbi már a történelmi Esztergom megye része volt. A bátorkeszi határrészben magasodik a 270 méteres Hegyhát, a Komáromi járás legmagasabb pontja. Az 1850-es évekbeli állapotokat tükröző második katonai felmérés térképén látszik, hogy akkoriban az erdő még sokkal nagyobb volt, Marcelháza határától a kürti Szentistvánpusztáig terjedt.

Nagyon szeretem az erdőket, talán mert olyan vidéken élek, ahol olyan kevés van belőlük. Az egykori Komárom megye erdeinek túlnyomó része a Dunától délre található, ha a varázslatos (és keskeny) ártéri erdőket nem vesszük, északon az egyetlen igazi erdő a Madari. Mintha a Gerecse alacsonyabb kistestvére lenne a folyó másik oldalán. Keskeny átjáró választja el a Garammenti-hátság dombsorának legdélebbi, Kürt határában kezdődő részétől, itt vezet a nyílegyenes Érsekújvár-Párkány országút és mellette a Pozsony-Budapest vasútvonal (1851 óta).

Mit tudtam erről az erdőről ? Sosem jártam ott, csak a környékén. Egy régi újságcikk az 1880-as évekből, arról, hogy egy télen széttéptek ott egy embert a farkasok. A kürti Farkas-kereszt története, amire (szintén télen) egy elkésett utas felkapaszkodott, hogy megmeneküljön az erdő farkasaitól. A komáromi várban állomásozó szovjet katonaságnak volt valamilyen lőtere az erdő déli szélén, annak a romjait láthattam Madaron. Egy másik újságcikk az ezredfordulóról, ami szerint a környező falvak lakóit eltiltják a fagyűjtésről, vagy valami ilyesmi... Mindenesetre elhatároztam, hogy megpróbálok bejutni az erdőbe...

Útközben megint igyekeztem járatlan utakat keresni és találni, valamint alaposabban körülnézni Újgyallán (Dulovce), ahonnan mindig igyekeztem gyorsan továbbállni. Újgyalla a Komárom-környéki fővárosa a 20. század szlovák kolonistáinak. Trianon előtt nemzetiségi falu volt (a 18. században telepítették be morvákkal és Vág-völgyi szlovákokkal), de a 20. század elejére lakóinak nagy része már magyarul beszélt (az 1930-ban állított világháborús emlékkereszt felirata még kétnyelvű). A nyelvhatár jó húsz kilométerrel északabbra, Jászfalu környékén húzódik, bár akkor még nem volt olyan merev, mint ma (Kolta pl. vegyes magyar-szlovák falu volt). Politikai akarat volt megtörni a magyarul beszélő területek egységét és ebben fontos szerepet kapott Újgyalla. Ék alakban irányult Komárom felé a kolóniáknak a sora, ahová messzi földről telepítettek le a földreform során földet kapott szlovákokat. Ógyallát teljesen körbezárták ezek a kis falu-kezdemények, kettő közülük (Šrobárovo és Mudroňovo) községgé is alakult. Maga Újgyalla gyakorlatilag teljesen szlovákká lett (2001-ben 96 százalékban), ide telepítették az államhoz hűséges hivatalnokokat, vasutasokat, stb.

Steinbeck után én is elmondhatom: minden népet szeretek és az összes kormányt utálom. A világon semmi bajom nincs a szlovák emberekkel. Pár hete is egy kocsmai "beszélgetésben", a harsogó Kárpátiát próbáltam túlkiabálni és jobbra érdemes, jólelkű, de a gyűlölködés fertőzésétől védtelen embereknek magyarázni, hogy... De nem érzem jól magam ezekben a deklaráltan a komáromi föld gyarmatosítására (kolónia, milyen őszinte név !) létrehozott településeken, ahol sok embernek maga a magyar szó vagy egy magyar helységnév is provokáció. Ezért álltam tovább mindig gyorsan Újgyalláról és ezért nem jártam még soha az Ógyallához (pontosabban Bagotához) tartozó Margitpuszta - Nová Trstená kolónián. Ezen az igazi hőségnapon ezt az elmaradást is bepótoltam. Átvirrasztott éjszaka után (hogy is tudtam volna aludni, amikor a távoli blanskói éjszakába szállt minden gondolatom...), reggel 7-kor indultam és másnap reggel fél kilencre érkeztem vissza Komáromba. (2012. június 17-18. vasárnap-hétfő, 97 km).

Madárrajok csaponganak a hajnali Komárom felett. Nemsokára itt az év legrövidebb éjszakája.

Vág-Duna-part

Gyulamajor

A hetényi tó

Hetényi szőlő

Hetényről egy járatlan mellékúton (az eleje betonozott, aztán földút) mentem Szentpéter felé

Szentpéter előtt, de még a hetényi határban. A kataszteri térkép szerint Szentpéteren a Marcelházi utca nyugati házsora a hetényi kataszterbe esik.

Amióta utoljára itt jártam, (Komárom)szentpéter központjában épült egy új szökőkút

Faluszéli kereszt a Kővágópusztára vezető földút kezdeténél (1945)

Ez már az Újgyallához tartozó Kővágópuszta (Kamenica). A betelepülők hozták magukkal a hegyvidéken megszokott meredek tetős építkezési módot is.

Újgyalla előtt még át kell kelni a Kopaszhegy 166 méteres hullámdombján. Az emelkedő tetején egy üres, szeméttel telidobált szoborfülke áll.

Kővágópuszta látképe

Kilátás Érsekújvár felé

Újgyalla, Béke utca

Szent Lukács-templom, 1872-ben épült

Szentháromság-oszlop 1930-ból

"Dedičstvo otcov zachovaj nám Pane"

Baltazár Szabó misszionárius, meghalt Sziámban

Kidőlő vályogfalak

Tizenhétéves hársfácska, ültetve a szlovák alkotmány évfordulója tiszteletére

Park a faluközpontban

Világháborús emlékkereszt a régi temetőben

Hűség a Škodához

A Margitpusztára vezető rögös mellékút

Harangláb és nagykereszt a margitpusztai temetőben. A keresztet az első kolonisták állították, akik 1922-ben érkeztek ide Rajecká Lesná (Frivaldnádas) községből, a családfők jó része Amerikából települt vissza.

Margitpuszta

Gyümölcsöskert a bajcsi határban, Ógyalla és Újgyalla határának sarkában

Az út jobb oldala Újgyallához, bal oldala Perbetéhez tartozik. Ezen tértem vissza az 589-es út hullámvölgyébe...

... a Gurgyal-hegy alá, ahonnan egy újabb 170 méteres dombot megmászva jutunk el Perbetére.

Az 589-es út kígyózik lefelé az újgyallai Les-hegyről.

Perbetén bepótlandó keresztek vártak, melyekről még nem volt fényképem. Ez az első, szemben a katolikus templommal, egy nagy hársfa takarásában...

... mely éppen virágzott.

A második kereszt a régi bajcsi országút mellett van, melyet már nagyon régen nem használnak.

Gesztenyefa alatt áll és 1882-ben állították (felirata elég elmosódott)

A harmadik a falu északi szélén, az út mellett áll, egyike az 1752-ben állított négy egyforma keresztnek.

Mókusok és lóherelevelek

Szinte szó szerint...

Perbete főutcáját betöltötte a virágzó hársfák illata.

Rövid pihenőt tartottam a falu szélén, az egykori madari út mellett, melyet szederfák szegélyeznek és kínálják gyümölcsüket mindenkinek.

Perbete látképe dél felől.

Egyre közelebb az erdőhöz.

Rideg őrtorony

És az erdő széle, kerítéssel és lelakatolt kapuval. Miért lepődtem meg ? Persze, hogy le lehet zárni a járás egyetlen nagyobb erdejét... Az országban, ahol egy tollvonással el lehet lehetetleníteni a közúti biciklizést, ahol falvak tucatjait lehet "vojenský obvod" jeligével lőtérré alakítani és porig rombolni (mondjuk ebben az européer Csehország az igazán jó), ahol... Miért felejtem el mindig, hogy hol élek ?

A lepkét nem zavarja a kerítés

A madari út

Visszaereszkedtem a régi bátorkeszi út felé

Ahol megtaláltam a negyedik hiányzó keresztet, négy szederfa ölelésében

Nyolc éve jártam ezen az úton utoljára egy barátommal és végigbeszélgettük az utat. Nem emlékeztem rá, mennyire nehezen járható.

A Madari-erdőben is vannak faóriások...

Az erdőbe vezető egykori út...

... mely ebből a négyes útkereszteződésből ágazott el valaha.

Az, hogy itt valaha ház(ak) állt(ak), csak a légifelvételből derül ki. A helyszínen csak az elvadult szőlő árulkodik.

Egyre gazosabb lett az út. Úgy döntöttem, a sötétben tekerés helyett inkább itt éjszakázok.

A régi megyehatáron

Napnyugta a kukoricás szélén. Egy róka teljes lelki nyugalommal öt méterre tőlem sétált el és nem vett észre. Végül a szúnyogok miatt meggondoltam magam...

... és az ezercsillagos hotelt felcseréltem a Magasles Szállóval. Háttérben a Hegyhát.

Hajnalodik

A napfelkelte már a Kürthöz tartozó Szentistvánpusztán talált. Az 1850-es térképen még nem szereplő major fél kilométeres átmérőjú lakott hellyé fejlődött, később azonban elhagyta minden lakója. Az ezredfordulón még állt néhány épülete, többek közt a víztorony, de mára csak romhalmok maradtak és a házhelyek között a gabonatáblák. Az ember jelenlétére csak a tölténypatronok emlékeztetnek. A 19. századi kereszt sem maradt fent (Liszka József 2000-ben még lefényképezte).